Fekete villámok és üvegvirágok
Leírás: A kíváncsiaknak: talán legjobban úgy jellemezhetném, hogy ez egy vers az illúziókról, a hazugságokról, amikkel magunkat álltatjuk...De azt hiszem, a cím magáért beszél... *pirul* Kritikát szeretnék, hideg-meleg jöhet, csak ha tudsz, kérlek, indokolj... Köszi!

Eső dobol a hűvös ablakon;
Ágyamban fekve hallgatom.
Merengek egy régi szép dalon,
Tisztán csengő, furcsa dallamon.

Odakint villámok szelik át az eget;
Bentről nézem őket és mégis rettegek,
Éppúgy, mint a madár, mely odakint rekedt,
Bár engem nem űznek a sötét fellegek.

Együtt várunk félve - állat és az ember -
S nincs is nyugtunk addig, míg a Nap fel nem kel.
De egyre csak késik a hajnal s a reggel;
Kínomban könnyezem - sós, akár a tenger.

Percek, melyek máskor fürgén tovaszállnak,
Most csak vánszorognak s néha meg-megállnak;
És különös, baljós, sötétből lett árnyak
Járnak a viharban s érzem, belém látnak...

Az idő így telik s apró hazugságok -
Kegyes önbecsapás - szépítik, 'mit látok.
És végül elhiszem: színpompás virágok
Nyílnak lenn a völgyben s nincsenek villámok.

Enyhe bűntudattal nézem a kék eget;
Tudom, hogy innen út vissza sosem vezet.
Senki sem nyújthat már itt segítő kezet -
Túl sokáig jártam könnyűt bölcs út helyett...

Nem töprengek tovább, lehunyom a szemem
És puha párnára hajtom fájó fejem.
S bár én mozdulatlan és szótlanul fekszem,
Nem tudok aludni, bárhogyan igyekszem...

"Úgy tűnik, ez' éjjel kerülnek az álmok..." -
Felkelek hát inkább, az ablaknál állok.
Csak nézem a tájat s érzem, fog az átok:
Fekete villámok és üvegvirágok...