Ez a te utad!
Ösvényedet járod rég,
Több éve csak mész és mész.
Azt ne mondd, hogy fejedben
Meg nem fordult letérés.
Tüske tépte talárod,
Csalán csípte a karod.
Kapkodod a fejedet;
Ki segíthet teneked?
Jobbra nézel, meglátod,
Rózsaszálat, kabátot.
Letérsz, megállsz, megnézed
Vörös rózsa tövisek.
Lépsz az útra, felveszed,
S valami megszólal tebenned.
Egy kis hang a fejedben,
Úgy hívják: Lelkiismeret.
Azt mondja, hogy: Álljál meg!
Nem hallgatsz rá megteszed.
Lépsz az útra, kanyarodsz,
S meglátod, mi téged vonz.
Piros rózsa tövisek,
Szép szavak és érzések.
Kitaposott ösvényed,
Felületes a szemed.
Csak a szépet látod meg,
Mi mögötte van elrejtve;
Jóérzésed teteme.
Te nem foglalkozol vele.
Jaj, de egyre sötétebb
Az erdő, mibe betévedsz.
Ingoványok, sástavak
Zúgó zápor mocsarak.
Szíved olyan hallgatag,
Vérforrásod elapad.
Elsápadsz és megérted:
Nem ez a te ösvényed!
Megfordulsz, hátranézel,
Elszaladsz és elesel.
De késő már visszatérned,
mert megkötöztek téged.
Letértél ösvényedről,
Megbántad, a bűntudat öl.
Visszatérnél szívesen,
De lelked szennyes nem lehet.
Magadba szállsz, elborzadsz,
Mivé lettem? – megszólalsz.
Szennyes ruhád tükrözi
Mi lelkedet öldökli.
Most jössz rá, hogy letértél,
Megfordultál, nem féltél.
Eszedbe út mért tetted,
Visszatérnél, nem lehet.
Eszedbe jut a kabát,
És véresen lóg le ruhád.
Mért vettem föl? Gondolod,
S eldobod a kabátod.
Lehullik a köteled,
Mi fogva tartott tégedet.
A szeretet beléd hasít,
És megcsap a felismerés.
Térdelsz és szólsz: Istenem!
Engedj vissza! Kérleled.
Visszamennél szívesen,
De lelked szennyes, nem lehet…
Nem válaszol senki sem,
Sötét honol lelkedben.
De te tudod, mit tegyél,
Hogy jobb ember lehessél.
Majd’ megőrülsz, úgy szaladsz,
…ingoványok, sástavak…
Rohansz vissza, megtorpansz:
Kiértél a kanyarba!
Rá kell lépned, megteszed,
A jóérzésed teveled.
Sietned kell, úgy hiszed,
Mert ez a te ösvényed!
Mint a veszett úgy szaladsz,
Magadba szállsz, megtorpansz…
Megbánod a bűneid,
Az egyenes út visszavitt! |
AJÁNLOM AZ OLDALT
