Lélek nélkül
Leírás: Egy "modern Prométheusz" sorsa - így tudnám legrövidebben jellemezni. Szerencsére még nem kellett ekkora csalódást átélnem, ilyen helyzetbe sem kerültem még, de nem is szeretnék. Ez csak úgy jött, nem tudom, honnan és miért, de annak ellenére, hogy tudom, nem ez a legjobb írásom, közel állnak hozzám ezek a gondolatok. Azt is tudom, hogy sok helyen homályos, de ez szándékos. Rád bízom, hogyan képzeled el, amit nem árul el a vers.
(Prométheusz a görög mitológia szerint ellopta az istenektol az embereknek a tüzet, amiért azzal büntették, hogy egy sziklához láncolták, és egy keselyu minden nap kitépte a máját, ami aztán éjszaka visszanott. Örök szenvedés és pokoli kínok - igaz, késobb kiszabadították, de ez már egy másik történet. Valahol a lírai én helyzete is ilyen. Ördögi kör, amibol nem tud kitörni, mert o is tisztában van vele, hogy nem lenne képes megtenni. A többi gondolatomat ezzel kapcsolatban nem írom ide, mert akkor holnap is gépelnék még, de ha kérdésed van, nyugodtan felteheted, akármilyen kritikát szívesen fogadok...)
2008. június 18.
Mindenkinek, aki olvassa és még ír is nekem véleményt... ;-)

Nem kérdeztem akkor tőled,
Mi volt a túlélés ára;
Hittem gyermeki naivan:
Nem bízom benned hiába.

Nem húztam el kezem, mikor
Nyirkos tenyeredbe vetted;
Örültem, hogy újra látlak,
Nem kutattam, mivé tettek.

Arcodba néztem, s ígértem:
„Én mindig itt leszek veled”;
De nem tudtam nem meglátni:
Valami kialudt benned.

Szemed lázas csillogása
Megijesztett - „Hagyj elmenni!”…
Te csak nevettél, és súgtad:
„Soha nem tudnád megtenni!”

Azóta élünk így együtt,
S mégis fojtogat a magány;
Tenni ellene nem lehet,
S így lesz ez örökké talán:

Már hiába menekülnék,
Véres vasmarkod nem enged,
S minden nap megölsz, mert látnom
Kell, hogy többé nincs már lelked.